Gyűgy

Gyűgy első írásos emléke 1284-ből származik Dyud elnevezéssel. A környék kellemes éghajlatának, klímájának köszönhetően már évtizedek óta kedvelt kirándulóhely hírében áll.

Gyógyhatású vízben bővelkedő forrásait már az őskorban  is ismerhette a környék lakossága. A fürdőszállókat körülölelő ligetes park egyik mésztufadombjába vágott medenceszerű gödrökről azt tartja a szájhagyomány, hogy a rómaiak vájták ki őket.

Azt nem tudjuk, ebből mi igaz, mindenesetre az biztos, hogy a gyűgyi források gyógyvizének jótékony hatását már a közelben állomásozó római légió katonái is ismerték és élvezték. 

A múltban kedvelt kirándulóhelye volt Mátyás királynak is. A kissé sós, meszes, kénes és szénsavas ásványvizéről nevezetes Gyűgyön a 20. század elején gróf Oberndorf építtette az első fürdőmedencét, a „szabadfürdő” egy ivócsarnokkal együtt 1909. május 31-én nyílt meg. A termálfürdő vizének hőmérséklete 28°C, kedvezően hat a mozgásszervi (reumatikus) tünetek enyhítésére és e betegségek kezelésére, ezért Gyűgy mára Európa-szerte ismert fürdőhely lett, amit elsősorban reumatikus betegségekben szenvedők keresnek fel. Jelenleg négy gyógyintézet működik: Kristály (Krištáľ), Rubin (Rubín), Smaragd a Gyémánt (Diamant).

A gyógyvizet az 1880-as évektől palackozták, a 20. század elején Amerikába is szállították. A község ekkor még kőutakkal volt összekötve a környékkel. 1899-ben volt befejezve a vasúti vonal Ipolyságról Korponáról Gyűgyön keresztül.

A Korponai-hegység lankáin elterülő kis fürdőváros katasztere régészeti lelőhelyekben is gazdag. A városka külterületén találták meg Közép-Európa első földműveseinek, a vonaldíszes kerámia műveltsége népének településnyomait. Emellett Gyűgy rézkori leletekkel is büszkélkedhet. Belterületén a lengyeli műveltség ludányi (ludenicei) csoportjának sírjait Balassa Géza kutatta. Az elhunytak sírjaiba korabeli szokás szerint a hozzátartozók agyagedényekben táplálékot is elhelyeztek, hogy a halott a túlvilági életben  sem szenvedjen hiányt ételben és italban. Az ásatások során előkerült kerámiák közül a legkiemelkedőbbnek mondható egy talpas tál, igen gazdag díszítéssel. 

A Gyűgy, Mere és Egeg határában, a Selmec-patak bal partján, a Gesztence nevű domb oldalában fakadó ásványvízforrásokat a 19. században összefoglaló néven gyűgyi forrásoknak nevezték. Ezek között langyosak és hidegek egyaránt voltak. Többségük a bennük lévő ásványi anyagokból több méter magas halmokat épített (a legnagyobb 30-40 négyzetméter felületű volt), tetejükön, oldalukon folyt ki a víz. E források közül a legjelentősebbeknek nevet is adtak, például Bödös-forrás, Köszvény-forrás (szlovákul Hostečna), Fő-forrás (Gyűgy); Kő-forrás (szlovákul Nakameni) (Mere).