Szálláshely

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség által üzemeltetett Ivánka-kastély szálláshelyet kínál a környékre érkező vendégeknek.
7 szobában 50 személyt tudunk fogadni, akik számára emeletes ágyak állnak rendelkezésre. A közösségi terem az étkezés mellett konferenciák, megbeszélések helyszínéül is szolgálhat. A több különálló közös tisztálkodási helyiség az utóbbi években lett felújítva, kényelmesen kielégítik nagyobb csoportok igényeit is. A közösen használható konyha felszerelése során is arra törekedtünk, hogy nagyobb csoportok számára is használható legyen, és alkalmas legyen különféle fogások elkészítésére is.
Az udvaron tágas parkolót alakítottunk ki, de ügyelve arra, hogy maradjon elég tér a játékra, szabadtéri programokra a kastély épülete előtt és mögött is. Kialakítottunk egy interaktív tanösvényt is, ahol a gyerekek játszva ismerhetik meg a környéket.
A hátsó udvar alkalmas különféle szabadtéri programokra: található itt egy fedett pavilon, tűzrakóhely, valamint egy kemence is, amely előzetes egyeztetés után áll vendégeink szolgálatára.
A hátsó udvaron lehetőség van sátorozásra is (saját sátorban) 10-15 fő számára.
A kastély közösségi termében ingyenes Wi-Fi elérést biztosítunk.
 
A közelben elsősorban a természeti kincsekben gazdag erdők a legfontosabb látnivalók, de nincsenek távol olyan nevezetességek sem, mint a Madách Imre Múzeum Alsósztregován, a balassagyarmati Palóc Múzeum vagy épp a termálvizes gyógyfürdő Gyűgyön. A túrázók számára több mint 20 vár és várrom kínál vonzó úticélt.
 
A kastély utca felőli oldala